- Megint itt vagy? - szokta megkérdezni Alex, ha tényleg sokszor jövök, nem mintha ő nem a pályán lenne egyfolytában.
- Nem, mint látod, más áll itt! Hadd mutatkozzak be, a nevem "mindennap itt". - vettem fel a humor fonalát. Ő az oktatóm amúgy, ő tanít a szlalom rejtelmeire, mely engem nagyon érdekel, de hát amatőr vagyok, az biztos. Nagy lelkierő kell hozzám, de ő kedvesen tanít, persze néha kiütöm a biztosítékot, de ki nem. Amúgy két évvel idősebb csak nálam, olyan számomra mint egy testvér, egy bátyó.
A napok további része, pedig legeslegjobb barátnőmmel telik, Kyrával általában. Sokat lógunk egymással, legfőképp én nála, de még nem szólt, hogy elege lenne belőlem. Azt hiszem egymás napjait vidítjuk fel. De tényleg, annyi mindent csinálunk egymással, hogy számomra ő olyan, akivel szinte együtt születtem, tényleg legjobb barátnőm.
Végül egyik nap, mikor már sétáltunk meg mindent csináltunk, támadt egy zseniális ötletem.
- Benne vagy egy kis chatroulette-be? - meresztettem szemeimet, hogy ha azt válaszolná, hogy nem, akkor kikönyörögjem.
Rám nézett. - Jöhet! - egyezett bele és ezzel a lendülettel kapcsolta be a gépet.
Nagyon sok emberrel találkoztunk, volt bűvész srác meg hasonlók, de igazán két lány fogta meg az érdeklődésünket. Lili és Sofia. Nagyon kedves lányok voltak, rengeteget beszélgettünk, magunkról, családról, suliról, emlékekről. Ergó mindenről. Végül kiderült, hogy mindannyian Debrecenben lakunk, úgyhogy miután kisikoltoztuk magunkat eldőlt, hogy találkozni fogunk.
Nagy örömökkel vártam a napot, mondjuk elég sokat beszélgettünk már, de azért ez más. Vártam, hogy még inkább megismerkedjünk.
Eljött a megfelelő nap, az égbolt verőfényes volt, úgyhogy bizakodva indultam neki, hogy mi fog történni. Délutánra a főtérre beszéltük meg a találkozást és úgy terveztük, hogy elmegyünk fagyizni. Délelőtt csak vártam, ma nem volt kedvem korizni. Végül, hogy az unalom ne öljön meg, átfutottam Kyrához.
- Helló! - léptem be a házba, majd feliszkoltam Kyra szobájába. - Mi Újság? - kérdeztem.
- Semmi extra, ennyire pörögsz, hogy nem vagy képes otthon meglenni? - vicceskedett.
- Jah nem, csak átugrottam. - próbáltam titkolni az izgalmamat. - Uncsiztam, így aztán inkább a te agyadat húzom. - kacsintottam rá.
Jó sokat beszéltünk, majd elmentünk a találkozóra. Istenem, az a két csaj, annyira jó fej! Ezt nem is lehet nagyon kifejezni, nagyon egy húron pendültünk. Ők lovasok, úgyhogy aztán még lovardában is voltunk együtt. Mondjuk az nem az én helyem, azt meg kell, hogy mondjam, régen, nagyon régen lovagoltam, de az nem sokat számít, így is az egyik paci elkapott, nem mintha Kyrát nem. Ő rosszabbul járt, sajnos egy póni megrúgta... Persze nem sérült meg. Ekkor támadt az én ötletem: Menjünk korizni? Mindenki benne volt, igaz valószínűleg kell egy oktatót szereznem számukra, de már az elég volt, hogy korija mindenkinek van. Másnapra meg is beszéltük.
Reggel már korán felkeltem, eléggé izgatott voltam, meg kell, hogy mondjam.
- Halló! - szóltam bele a telefonba.
- Itt Alex! - válaszoltak a túlsó oldalon.
- Emma vagyok, ma mész pályára? - kérdeztem meg.
- Jah.
- Arról lenne szó, hogy jönne 3 barátnőm és kéne nekik valószínűleg segítség. Megoldható?
- Neked bármi! - nevetett fel. - Szerintem igen. - válaszolta komolyabb hangon.
- Köszönöm, szerintem egy órán belül ott is leszünk.
- Rendben. - köszönt el és leraktam a telefont.
Azonnal összekaptam magam, és vállamra csaptam a görkorit, plusz pár adag védőt egy táskába, hogy sérülések ne legyenek.
Elsők közt érkeztem meg a találkozási helyszínre, de nem kellett sokat várnom. Hamar érkezett mindenki és hozta a korit is. Rögvest elkaptunk egy buszt és felszálltunk. Az utazás nem volt hosszú, de végig pofáztuk, Pedig tegnap este beszéltünk utoljára, de azóta mindenkinek lett valami dolga, amit elmesélhetett.
- Na itt is vagyunk. - lépkedtem a pálya kapujához és szépen sorjába mindenkit beengedtem. - Ha nem gond. - kezdtem bele. - de lesz pár ember itt, aki segít nektek, ha úgy gondoljátok.
Gyorsan felvettük a cuccokat és kiosztottam a védőket. Majd irány a pálya. Ennél viccesebb délelőttöm még nem volt, annyit röhögtem, Sofia és Lili, habár régen valamennyit koriztak, de nem látszott meg rajtuk, úgyhogy az alapokról indultunk el. Szegények, annyit estek, de nagyon jól viselték. Kyra meg miattam már egész jó volt. Fel alá mentünk csak, de azt is végig beszéltük, nevettük.
Nagyon jól telt és nem is volt szükség nagyon Alexre és a csapatára.
- Legközelebb is mehetünk! - kiáltottam fel, mikor már hazafelé tartottunk.
- Hát persze. - ironizált Lili. - Hogy még több védő haljon meg! Te aztán pazarolsz! - nevettünk fel egyszerre.
- Majd még lehet. - szólalt meg Sofi és helyeseltünk mind. Megint mi kísértük haza Liliéket Kyrával. Nagy búcsúzkodások között váltunk szét.
- Jó volt a mai. - jegyeztem meg.
- Ne is mond! - kuncogott fel Kyra. Még egy kicsit ecseteltük a mai napot, majd mi is szétváltunk és hazamentünk. Otthon azonnal nethez mentem, de addigra volt már egy rakat üzenetem és hívásom skype-on.
- Az ember nem pihen... - jegyeztem meg, majd én is beszálltam a társalgásba. Újabb információk, beszéd témák kerültek felszínre.
Boldog voltam, hogy a baráti társaságom két csajszival bővült.
