Chapter one - Lili szemszöge

Nyár..hm. Bulik, nyaralás, minden egyéb. Igen, másoknak. Nekem az utam a házunk-lovarda-és a legjobb barátnőm közt fog eltelni. A családom nem az a fajta, akik imádnak nyaralni menni, de mindegy is. Odanyúltam a laptopomért, írtam Sofinak, és megnéztem pár Videómánia videót. Mi mást tehetne az ember kora reggel, a nyár első napján, mint megtudni, hogy mi Marilyn kedvenc filmje, és hogy valaki Dancsónál hagyta a kazettáját. Megnéztem,  hátha visszaírt Sofi.

-Jó reggelt!:DD

-Hali:) Kijössz ma lovardába?

-Mikor mész?

-Dél körül.

-Ott leszek^^

Sofi szerencsés helyzetben van. Tavaly ősszel kapott egy Hannoverit, nekem egy feles lovam van, akihez heti 3x járhatok. 

- Terep?

-Lehet róla szó!

Gyönyörű terepeket lehet menni a környékünkön, imádom. 11 óra fele összekészülődtem, és kisétáltam a lovardába. Elég üres volt, így vasárnap délben, de legalább élvezhettem a csendet - így iskola után jó volt. A bokszok felé sétáltam, elsőként Deric, Sofi lova kukucskált ki. 

- Szia szépség! - üdvözöltem egy simogatással Dericet, majd továbbálltam. Odaléptem a feles lovam bokszajtajához, s szinte suttogva szóltam neki, amire ő odafordult, valamint egy halk nyerítéssel üdvözölt. Kinyitottam az ajtót, s beléptem hozzá.

- Szia May - öleltem át a nyakát. Ő tovább eszegetett, nem zavartatta magát. Kifordultam, és a nyergeshez indultam a cuccokért. Kihoztam a nyerget, kantárt, izzasztót, majd a keféket is, és a patamosóhoz készítettem. Visszamentem Mayhez, a vezetőszáram társaságában, amit rácsatoltam a kanca türkíz kék kötőfékéhez. Nagyon jól mutatott a ló fekete szőrén. Kivezettem és a patamosóhoz kötöttem. Kaparóval végigmentem a szőrén, majd puha kefével is, végül a sörényét-farkát is kifésültem. Patakaparás után megveregettem  a kanca nyakát dicséretképpen.

- Már fél éve, hogy velem vagy, kislány! - öleltem a nyakát. - Rengeteget fejlődtél. - ekkora valaki a hátamra ugrott.

- Helló - nevetett. Na igen, ki lehetne más, ha nem Sofi? 

- Kezdem megszokni ezt a fajta üdvözlésed - mosolyogtam - Szerencse, hogy May ilyenkor nem ijed meg. 

- Elszaladok Dericért. Mindjárt itt vagyok. - épphogy kimondta, és már itt se volt. Addig felhelyeztem az izzasztót és a nyerget Mayre. Mikor húztam volna a hevedert észrevettem egy friss sebet. Valószínűleg a tulajdonos megint nem volt képes normálisan lecsutakolni nyergelés előtt.

- Úgy tűnik egy kötőfékes, szőrés terepnek nézünk elébe May! - jelentettem ki. 

Sofi már egy tiszta, felnyergelt lóval jött vissza.

- Új szett? - kérdeztem.

- Igen. Ránk fért már egy kis színváltozás. - nevetett Sofi. - Nem nyergelsz?

- Nem lehet. Eric miatt megint fel van törve.

- Már megint? Miért nem szólsz már neki?

- Beszéltem vele, értette is, de ezek szerint nem izgatja. Várj, mindjárt jövök. - befutottam a nyergesbe, és a szekrényemből kikaptam May nyakmadzagját.

- Szőrén jössz? - kérdezte Sofi, aki addigra már lovon volt.

- Igen. - gyorsan feladtam Mayre a nyakmadzagot, majd felugrottam. - Mehetünk? - Sofi szó nélkül lépésre kérte lovát, ezzel választ adott a kérdésemre. 

- Folyóhoz menjünk? - kérdezte mikor odaértünk melléjük. 

- Oké, rég voltunk már arra. - eléggé. Kb. azután 1 hónappal, hogy kibéreltük Mayt. Útközben elég sok témánk akadt, jó barátnők módjára elmondtunk egymásnak mindent, a teljesen felesleges élménybeszámolókat is beleértve. 

- Ez elég jó vágtaszakasznak tűnik. - nézett rám Sofi. - Jössz? - bólintottam. Egyből vágtába ugratta Dericet, míg én kicsit tétováztam. Még nem vágtáztam szőrén...egyszer muszáj! Vágtára kértem a fekete kancát. Az elején eléggé megdöbbentem, de nagyon jó volt. Ha valaki tudna ennél jobbat mutatni, minden tiszteletem az övé lenne. Szabadság...hihetetlen jó.

A vágtaszakasz végén Sofi és Deric várt. - Van egy rossz hírem. - kérdően néztem rá - ha nem akarsz felmenni a hegyoldalba, de elakarsz jutni az úti célhoz, akkor át kell ugratnod azt. - mutatott egy vastag, de nem magas fatörzsre.

- Menni fog. - mondtam határozottan.

- Szőrén? Biztos?

- Igen. Bízz bennem. Talán hasznát veszem az ugróedzéseknek. - Sofi meghátrált, és vágtából simán átugrotta Deric az akadályt. Szinte átlépte. Hátrébb ügettem May-el, és egy nagy sóhaj kísértében vágtába indítottam. Észrevette az akadályt, előrefigyelt. Megbíztam benne. Az egyik pillanatban még izgultam, a másikban meg már a földön voltunk újra. Visszavettem lépésbe, és Sofihoz fordultam, aki türelmesen várt. Átnéztem a fa túlsó oldalára; igen, tényleg megcsináltuk!

- Szép volt! - nyújtotta a kezét Sofi egy pacsira. 

- Visszafele is meglesz. - mosolyogtam. 

Hamar elment az idő, kicsit pihentettük a lovakat, majd visszamentünk a lovardába. Rendbe raktuk, és kicsaptuk őket a legelőre. Sofi már elment, mikor indultam volna haza, de ekkor Eric jött oda hozzám.

- Szia Lili,beszélnünk kell.

- Igen? - kérdeztem.

- Mayre van vevő. Tegnap próbálták ki, hétfőn viszik el. Búcsúzz el tőle, és szeretném ha többet nem ülnél rá. 

Tessék? Egy ilyen nap után ez? - szó nélkül, könnyekkel küszködve visszafutottam a kancámhoz, szorosan a nyakát ölelgettem.

- Ezt nem hiszem el kislány - remegett a hangom. - nem láthatlak többet. Órákon keresztül ott ültem a boksz sarkában, a végére már sírni se tudtam...

- Mi lesz velem nélküled, May? - néztem rá kérdően, mint aki azt várja, hogy válaszoljon. Erre a kanca odajött hozzám, lefeküdt mellém, és fejét az ölembe hajtotta. Meglepett, de most nem törődtem vele, élveztem, hogy még itt lehet velem...